XXIV.

Chapter 24.

☺ https://www.youtube.com/watch?v=5GFtYgFRkx4 ☺

....- Csak mert , akkor velem sem fogod tartani a kapcsolatot? - érezni lehetett a rémületet a hangján.

- Louis! Hogy kérdezhetsz ilyet? Veled persze, hogy tartani fogom a kapcsolatot, hiszen te az unokatestvérem vagy! - nyugtattam meg.

- Ahh', most megnyugtattál. -  sóhajtott.

- Amúgy, honnan tudod ezt?

- Szerinted Harry kit hívott fel először, miután beszélt veled? - kérdezett vissza ezzel a költői kérdéssel.

- Ne mond, hogy még este téged hívott! - lepődtem meg - És hogyan mesélte el? - faggattam tovább.

- Elmondta, hogy felhívtad este azért, hogy szólj neki Niall miatt. És , hogy azt mondtad neki, hogy elhagyod a csapatot. Ezért is hívtalak fel, csak én nem akartalak este, mert tudtam, hogy pihenésre volt szükséged. - mesélte.

- Öhm, értem. Te mit gondolsz erről? Kíváncsi vagyok a véleményedre.

- Szerintem, jól döntöttél. A lányokkal is meg akarod szüntetni a kapcsolatot?

- Velük ha akarnám , sem tudnám, mert egy osztályba járunk. És ez az utolsóelőtti évünk, össze kellene tartanunk, de lehet nem olyan lesz a csapat , mint volt. - elmélkedtem.

- Miért gondolod ezt?

- Mert például Elena Niall testvére, inkább a tesója pártját fogja, mint az enyémet, de ez természetes. Caroline az egészről nem tud semmit, de mivel Zayn tesója ezért hamarabb találkozik Elena-val ,mint velem, és az ő verzióját fogja hallgatni, ami lehet ellenem lesz. Ciara pedig szintén nem tud semmit, de ha elmondanám neki, akkor újra harag lenne, hiszen ő Harry párti én pedig pont vele feküdtem le. Tudod követni? - nevettem fel.

- Persze, persze! Értem én, de ne mindig a negatív dolgokra gondolj! Lehet, hogy Elena megért téged, és Caroline is. Ciara meg lehet talált már egy másik pasit. Nem tudhatod! - biztatott.

- Jó lenne, ha ilyen egyszerű volna, de már kiismertem őket, hisz' a barátnőim.

- Akkor is! Légy optimista és akkor minden jó lesz! De most le kell tennem, majd beszélünk, Belle!

- Köszönöm a biztató szavakat, és okés! Vigyázz magadra!

- Te is, szia!

- Szia! - ezzel le is tettük a telefont.

Hirtelen, azt sem tudtam, hogy hol kezdjem a takarítást. A naptárra pillantottam, ami a szobám falát díszítette.

'Már csak 2 nap van a suliig, ble...' - undorodtam el a gondolatra.

Mivel a ritmusos takarítást szeretem , ezért fülhallgatóval zenét hallgattam, és úgy rohangáltam az egész lakásban. A szennyest a mosógépbe raktam, a piszkos edényeket elmosogattam,  kivittem a szemetet, felsöpörtem a padlót és feltöröltem.

 Mire' végeztem , délutánt üthetett az óra. Akkor ezért lehettem ennyire éhes!? De , legalább szépen csillogott a ház. Már ennyiért megérte megcsinálni. Ezután láthattam neki a főzésnek.

'De mit csináljak? Hm...' - gondolkodtam.

Sokáig bámultam a hűtőt, a végén már attól féltem, hogy leolvasztom, de hála az égnek nem.

'Csinálok rántott csirkét, egy kis zöldséges körettel...hmm nyami!' - vettem ki a fagyasztóból a csirkét és a borsós-répás 'keveréket'.

- Na lássunk hozzá! - vettem elő három tányért és egy tálcát.

Szerintem nem kell részleteznem, hogyan zajlott a panírozás, hiszen mindenki láthatta már, hogy miként panírozzuk a húst. Az  előmelegített olajban, már süthettem is.  A zöldséget hamar megpároltam, ügyelve arra, hogy ne legyen túl mállós.

- Kész!Végre! -  töröltem meg a homlokom.

Egy adagot szedtem magamnak, a többit pedig megvártam amíg kihűlt, és a hűtőbe tettem . Jó lesz még több napra!

Az étel hamar elfogyott, majd miután eltakarítottam magam után a szobámba vettem az irányt.

'Még nem is vettem semmilyen írószert a sulihoz, basszus...teljesen kiment a fejemből' - kaptam észbe - 'Remélem, holnap még nyitva lesznek!' - agyaltam.

Megfürödtem, mert már nagyon húzott az ágy és koszosnak is éreztem magam a házpucolás miatt.

A zuhany nagyon jól esett. Megnyugtató volt, mintha semmi nem történt volna. Szabályosan leállította az időt.

'Bár ,minden a régi lehetne!' - tekertem magam köré egy törölközőt, mielőtt kiléptem volna a fürdőből.

Alvó alkalmatosság keresésébe kezdtem, mivel a másikat kimostam.

 Ekkor megcsörrent a telefonom, az éjjeliszekrényen. Niall neve villogott rajta. A szívem kihagyott, a légzésem elállt. Nem tudtam megmozdulni a döbbenettől. Miért keres? Hiszen' dühös rám! Azonnal a készülékért nyúltam, és benyomtam a zöld gombot. Kezem remegett.

- I-i-igen, tessék? - dadogtam halkan.

- Annabelle! - nem tudtam felismerni a hangot, talán az idegességtől, a nevem kimondása után a személy elhallgatott, majd kis idő múlva újra megszólalt - Miért teszed ezt? - mostanra már megismertem azt, a kék szemű szőkeség volt a gazdája.

Nem értettem kérdését, miért kérdez ilyet?

- Mit teszek? - hangom kimért volt.

- Miért ....miért bántasz mindenkit? - szavai fájtak, de igaza volt.

Miért csinálom ezt? Mindent magam miatt. Egy önző ember lettem én is ,  mint a legtöbb.

- Én nem bántok senkit. - adtam a választ , hangom erősnek hallatszott, mégis megremegett.

- De, Annabelle, bántasz minket. Bántasz engem! - emelte fel a hangját - Mond, mit ártottam én neked? Jó, ez hülye kérdés, ne válaszolj, mert tudom. DE! Mit ártott neked Liam, vagy Zayn? Ők nem tehetnek arról , amik történtek. És a lányokkal mi lesz? Ennyi , kész vége? - magyarázott.

- Semmit nem ártottak. De , úgy lesz a legjobb, ha én kimaradok ebből. Tudom! Érzem! - válaszoltam meg még mindig nyugodtan.

- Csak szerinted jó így, más szerint nem. A banda nem ugyanolyan mint volt! Elena folyamatosan sír, fél, hogy elveszít. Caroline nemrég jött haza, és nem tud semmit. Megőrül a tudatlanságban. - meglepődtem szavain.

'Elena miattam sír. De ... mekkora tuskó vagyok!' - láttam be egy szempillantás alatt, de tudtam, ha újra visszamegyek hozzájuk, akkor annak nem lesz jó vége.

- Mond meg Elena-nak, hogy ne aggódjon! Mindig is a kishúgom lesz! Mindig szeretni fogom, és a suliban találkozni is fogunk. - a hangom reszketett.

Nem tudtam erős maradni. Egyszerűen nem ment.

- És velünk mi lesz? Vége? Ennyi volt? - kérdezett halkan rá.

- Egy szakasz lezárult az életemben, ami azt eredményezte, hogy új szakasz nyíljon. Ezt a sors fogja eldönteni. - adtam az intelligens választ.

- Egyszerűbbre lefordítva, még te sem tudod mi legyen.

- Így van. Ne haragudj Niall, de most le kell tennem. Fáradt vagyok.

- Rendben. De egyet jegyezz meg, én várok. Mert szeretlek. Aludj jól! Szia.

Kinyomta a telefont.

 Szemem benedvesedett, és egyre több és több könny költözött el a  hajlékából.

'Miért velem történik mindez? Miért nem lehet egy szimpla életem?Miért?' - nyomtam a fejem a párnáim közé.

Így nyomott el az álom.

*Másnap reggel*

Kómásan , és dagadtra aludt szemekkel ébredtem.

'Gyönyörű' - néztem magam a tükörben.

A nap sütött , ezért magamra kaptam egy szívekkel agyondíszített trikót (vagyis azt akartam!), és egy szoknyát. Nem vagyok annyira szoknyás, megmondom őszintén, de ez az egy szoknya , amit elviselek magamon. A trikómat annyira eldugtam, hogy nem találtam meg, ezért egy háromnegyedes ujjút vettem fel helyette.

A hajamat kontyba copfoztam, igaz tiszta kócos maradt, de nem annyira érdekelt. Éppenséggel nem szeretnék tetszeni senkinek, még magamnak sem. Egy leheletnyi smink és  már indulhattam is.

A bolt, ahova minden évben jártam, 3 utcányira volt. Általában gyalog teszem meg az ilyen utakat, szóval most sem volt másképp.  Lassan botorkáltam az utcákon, miközben nézegettem a fákat. Persze, hogy nem a lábam elé nézek, soha! Így meg is botlottam a járdában, majdnem el is estem, ha valaki meg nem fog.

- Hékás! Figyelj, hova lépsz! - emelt fel az ismerős hang tulajdonosa.

- Bruce?! Hát te itt? - lepődtem meg.

- Itt dolgozom! - nevetett fel - És te? - kérdezett rám.

- Megyek a papírboltba, mert egész nyáron nem jutott volna eszembe, hogy megvegyem a füzeteim! - ütögettem a fejem, mire' elnevette magát.

- Azok az iskolás évek! Akkor hagylak is, menj csak, de tényleg figyelj , hová lépsz! Majd megejthetnénk egy találkát! - mondta búcsúzóul.

- Majd talán egyszer, rendben! - húztam meg a vállam.

- Rendben!Amikor neked jó! - kacsintott, majd' eltűnt.

'Pfűűűű' - fújtam ki a levegőt - 'Ez nagyon hiányzott , mondhatom. Na mindegy, ő megértő úgyis!'

A bolthoz érve , átfutottam a listám, hogy mit is kell vennem. Az üzlet tele volt jobbnál-jobb cuccokkal , alig tudtam kiválasztani a sok közül a legfontosabbakat, hiszen' a pénz az pénz és nekem ebből nem sok volt.

Még mielőtt a pénztárhoz mentem, meglestem, hogy minden meg van-e. Mivel úgy láttam igen, ezért mentem fizetni. Pont annyi volt, amennyit elraktam rá. Vagyis kicsivel kevesebb, de legalább nem lett több.

'Menjünk haza!' - csuktam be az ajtót.

Hazafelé tartva azon gondolkodtam, hogyan  ragasszam a vinyettákat a füzetre. Imádtam díszítgetni a füzeteimet. Nem csak suli előtt, suli közben is, az órákon. Na jó, azért figyeltem is, de mégis olyan jó firkálni óra közben a füzeted, nem? De!

'Ma még nem is beszéltem Loui-val' - jutott eszembe a gondolat, miközben a hátsómmal benyomtam az ajtót.

Leraktam az asztalra a cuccokat, és máris a telefonomat nyomkodtam.

Louis telefonja kicsöngött. Csak csöngött, és csöngött és csöngött, de nem szeretem ezt! Várakozni a másikra.

Már majdnem kinyomtam, amikor felvették.

- Szia,  Louis! Végre, hogy felvetted! - 'szóltam le' egy kicsit, amiért megváratott.

- Szia , Belle! - köszönt a másik oldalon lévő személy, aki nem Louis volt.

Nagyon szépen köszönöm a sok látogatót, az olvasást, a feliratkozást! Egy szóval MINDENT! Köszönöm szépen, ez sokat jelent nekem! Remélem , továbbra is ilyen sokan lesztek, sőt még többen! De nem vagyok telhetetlen, nekem már ez is megteszi! ☺

Puszi ,xx